Bakos László

személyes

Bakos László: Csendes éj, avagy kutyát lopni bűn?

  "Mind a ketten elhallgattunk és a saját gondolatainkkal voltunk elfoglalva. Az én gondolataimat Miska kötötte le. A szüleim mindig vele ijesztgettek kiskoromban, amikor szerintük rosszfát tettem a tűzre. Úgy hitték róla, hogy rontást tud tenni azokon, akik megbántják. Nem dolgozott soha életében, mégis állandóan volt étele és itala. Legalább olyan híres volt, mint Marci kollegája Hevesen. Bár az sohasem keresett kincset, annak mindent a lábai elé raktak. Abban igaza van Ferkónak, hogy se pénze, se kincse, de lehet, hogy táltosként nem is lehet neki. Valami igazság mégiscsak lehet abban, amit meséltek róla az emberek. Én is többször láttam, hogy lefekszik a földre és mintha azt fürkészné, azt hallgatná, hogy mi van a mélyben. A korcsmába egy-egy pohár bor mellett gyakran mesélt a földben lévő gazdag sírokról, meg a sárkányokról, a tüzes bikákról, akik odalent őrzik a kincseket. A régi sírokról, sok-sok kinccsel, ez volt mindig a legkedvesebb témája. Szerinte még a hunok, vagy az avarok temetkeztek így, akik nagyon régen ezen a földön éltek. Mi azt se tudtuk kiről, kikről beszél, de olyan színesen mondta, hogy szájtátva hallgattuk. Szerinte az volt a szokásuk, hogy a főembereik sírjába mindenféle aranyakat, ezüstöket, értékes fegyvereket raktak. Sok-sok évvel azelőtt éltek itt, hogy az őseink bejöttek a Vereckei-hágón a mai hazánkba. Szívesen hallgatta mindenki az erről szóló meséit, még azt is, hogy ő hogyan küzd meg a sírokat őrző szörnyekkel. Ha meg nem volt kedve mesélni, akkor meg furulyázott naphosszat. De olyan szépen, hogy azért is kapott egy tál ételt, vagy egy üveg bort."

http://koborlodeak.blogspot.hu/2018/02/csendes-ej-avagy-kutyat-lopni-bun.html

 

"Bakos László: Egy élet egy napban!

-          Megfáztam! Nagyon megfáztam, Líviám!

-          Ne nyafogjon Károly! Kell magának mindig vadászni! Megfázott nagyon, de meggyógyul - mondta a doktor úr tegnap. Julcsa mindjárt hozza magának a gyógyszereit, meg a teáját.

  Biztosan a sors büntetett ezzel a betegséggel! Tegnap hoztak haza. Bíztam benne, hogy ma reggelre már mindent elfelejtek és néhány napos pihenő után mehetek dolgozni. De valami nagyon nincs rendben. Ilyen rosszul talán még soha sem éreztem magamat. Éreztem, hogy az egész testem lángol. Nagyon gyenge és levert voltam.

-          Keleti úr! Ébren van? Meghoztam a gyógyszereit és a teáját!

  Szégyelltem magamat, hogy egyedül felülni sem voltam képes. A nejem és Julcsa támogatott fel. Mint egy gyereknek, úgy adták be a gyógyszert és úgy itattak meg.

-          Brrrr! – ez borzalmasan keserű, jeleztem a fintorommal.

-          Ne berregjen Károly! Gondolkodott volna ott kint az erdőben! Nincs még egy ember, aki ilyen hűvös hajnalon, esőben a vadra lesne. Csak maga ilyen!

  Dehogy nincs, gondoltam magamban. A nők nem értik a férfiakat. Nekünk szükségünk van arra, hogy bizonyítsunk! Bár, kinek? Talán csak magunknak!"

http://koborlodeak.blogspot.hu/2017/12/egy-elet-egy-napban-egy-elet-szamok.html

Pályamű a Központi Statisztikai Hivatal 150 éves fennállására. Eredeti címe: Egy élet a számok bűvöletében.

 

 

Bakos László

Szablya és torony

Nána kalandos élete

Publio kiadó

"Másnap hajnalban éhesen, összetörten ébredtünk. A fegyvereim birtokában, bíztam benne, hogy nem halunk éhen. Nemsokára egy nyulat láttam meg a fűben. Gyorsan célba vettem, és egyből eltaláltam. A vidáman lobogó tűznél, egy nyársra szúrt nyúl mellett egyre jobban éreztük magunkat. Nekikezdtünk volna falatozni, amikor hirtelen hat lovas vett körül bennünket. Fiatalok voltak, talán még fel sem avatták őket. Érthetetlen nyelven kiáltottak ránk. Mi ijedten felugrottunk és meg sem tudtunk szólalni.

– Vagytok némák, vagy megyerik? – kérdezte az egyik tört megyeri nyelven.

– Igen! Megyeriek vagyunk a túlpartról. – válaszoltam örömmel, hogy megértjük egymást.

– Kabán területe, nektek tilos! – mondta tovább.

– Nem tudtuk! Azonnal visszamegyünk. – mondtam riadtan.

– Majd fizet apád! Jössz velünk!

Vése annyira megijedt, hogy mint a villám elkezdett szaladni a part felé. Alig futott néhány lépést, amikor pányvát vetettek rá és egy lovas elkezdte vonszolni egyre távolabb a parttól. Azonnal felbukott. A körülöttem állók hatalmasat kacagtak látva, hogy Vése hogy rángatózik a fűben a ló mögött.

– Kérlek, engedjétek el, nem csináltunk semmi rosszat és azonnal elmegyünk! – kértem őket könyörögve.

Alig mondtam végig a mondatot, már éreztem, hogy az én testemen is pányva feszül és éreztem, hogy rántanak Vése után. Szerencsére nem vágtatva vonszoltak bennünket, inkább csak szórakoztak velünk. Fel-fel próbáltunk állni, de akkor újra megrántották a kötelet és mi újra és újra a földre kerültünk. Ők meg hatalmasakat nevettek."

https://publioboox.com/en_GB/szablya-es-torony

 

 

Bakos László

Szablya és kereszt

Bere és Ajtony
Publio
1. Álmodozás a Tisza partján
A felcsapódó hidegvíz ébreszt álmodozásomból. A szemeim elől nagyon nehezen tűnnek el a szeretett lány képei. Az őszi nagy lovas verseny előtt láttam meg először Gyöngyöt, akkor nagyon keveset tudtam beszélni vele. Beszélni, az túlzás, inkább csak néhány tréfásnak szánt kiáltást eresztettem meg feléje, és a barátnői felé. Mégis észrevettük egymást és én megszerettem azonnal, gondolataim mindig körülötte járnak, és egyre gyakrabban vagyok olyan, mint a holdkóros. A nyár végi nap óta minden alkalmat megragadtam arra, hogy átmehessek hozzájuk, hogy láthassam és beszélhessek vele. Érzem, hogy én is tetszek a lánynak, azért néz rám mindig olyan kedvesen. Az újabb és újabb vízsugarak végre teljesen észhez térítenek. A pajtásaim vidáman fröcskölik a vizet a folyó szélében. A lovaikról lehajolva elsősorban engem céloznak, látva, hogy nem figyelek. A lovam magától beleállt a vízbe és iszik. A ménes egy része térdig a vízben állva szintén iszik, a társaim pedig vidáman tréfálkoznak. Most nézek jobban körül, látom, hogy a ménest őrző barátaim nevetve rúgják és csapják felém a vizet. Én voltam a célpontja mindenkinek. Most is úgy elábrándoztam, - veszem észre magamat - mintha nem is én lennék, mintha csak a testem volt itt a Tisza partján, a lelkem és a gondolataim pedig a túlparton.
- Merre jártál Bere?
- Nagyon megbabonázott téged az avar boszorkány, ha a hideg vízre sem térsz vissza közénk.
- Tőled a ménest nem is kellene ellopni, elszéledhetne az magától is – kiabálják nekem a társaim.
https://publioboox.com/

 

 

Bakos László
"Mindenki bűnös!
Sűrű, sötét felhők gomolyognak az égen. James Bell komoran nézi a társalgó ablakából a viharfelhők gyülekezését. Komoran állva, pezsgőjét kezében tartva, a külvilágról elfeledkezve gondolkodik. Komorsága élesen elüt a mögötte vigadó társaságtól. Az ünnepség okát ismerve kedvetlensége meglepő. Őt ünneplik, a sikeres bűnügyi regényírót, „Az értelmetlen gyilkosság” átütő sikere után.
James Bell a társaságról megfeledkezve áll és gondolkodik.
Sikeres és egyre ismertebb, elismertebb író vagyok. Barátok, hízelgők, irigyek hemzsegnek körülöttem. Elégedett lehetnék, de magánéletem problémái lassan az életkedvemet is elveszik. Feleségem néhány éve állandóan iszik, egyre gyakrabban tölti szabadidejét barátnői körében. Egyre többet veszekszünk, érzem, hogy egyre jobban gyűlöljük egymást, válni azonban nem akar. Reménytelen, hogy megszabaduljak tőle, így Kathyt sem tudom feleségül venni.
– Drágám – szólította meg hirtelen Thelma, a felesége –, drágám, igyál és ünnepeld förtelmes könyved sikerét.
James meg sem fordult, csak az arca lett még sötétebb.
Megint részeg. Vagy részeg, vagy gonoszkodik, pedig félbetört orvosi pályájára nem lehet büszke – gondolta.
Jó lenne megszabadulni tőle.
– James, drágám – lépett melléje Kathy. –, mikor találkozunk? Azt ígérted, hogy megbeszéled Thelmával a válást és elveszel feleségül. Hetek óta várok, de te még mindig nem tettél semmit."
http://koborlodeak.blogspot.hu/

 


Bakos László
"A falu „szépasszonya”!
Prológ:
A történet a falu „szépasszonyáról, szépasszonyairól” szól. A régi hiedelmek szerint a szépasszonyok különleges emberek. Sokak szerint nagyobb hatalommal rendelkeztek, mint a boszorkányok. Nem tudom miért, de legtöbben úgy gondolták, hogy ezek az emberek csak ártanak, különösen a várandós nőknek és a csecsemőknek, de különböző betegségeket is képesek előidézni. A latinul író krónikások egyszerűen strigáknak nevezték őket. A szerencsétleneket, pedig legtöbbször csak segítettek ezek a különleges nők, mindenkinek, aki elfogadta. Ezeket hamar elfelejtette a közösség. A babonás népek üldözése olyan mélységekig fajult, hogy az egyik legműveltebb királyunknak Könyve Kálmánnak törvényben kellett az igazságtalanságok ellen fellépnie.
Kimondta: „Strigákról, akik nem léteznek, vizsgálat ne essék!”
Miért beszélek a szépasszonyokról, akiket napjainkban már csak boszorkányoknak tartanak. Mert életem szorosan kapcsolódott hozzájuk.
Egy forró augusztusi nap késő estéjén érkeztem meg a szülőfalumba. A szomszéd faluig vonattal jöttem, onnét kényelmesen, a lassan hűlő és sötétedő éjszakában érkeztem meg. Reméltem, hogy az iskolamestert még ébren találom és tud vacsorát és szállást adni. Rég elkerültem hazulról, de nem tévedhettem el, semmit nem változott a falu az elmúlt években. Tudtam, hogy a falu közepén áll a templom és az egyik oldalán áll az iskola. Kellemesen elfáradtam mire megérkeztem a falu központjába.
Végre megérkeztem, sóhajtottam egy nagyot! Ekkor zajra figyeltem fel! Ahogy körbenéztem láttam, hogy hárman tartanak felém három irányból. Ugyan mit akarhatnak, kérdeztem magamban? Ugyan mit? Láthatod! Verekedni! Jól megbeszéltem magammal a riasztó látványt. Elhatároztam, hogy igyekszem szót érteni velük, akármit akarnak, de felkészültem arra is, hogy megvédjem magamat.
- Mit koslatsz itt? Nem szeretjük, ha valaki a lányokat kerülgeti erre! – kiáltott rám a szemből közelítő.
- Ugyan fiúk! Most jöttem haza! Biztosan ismerjük is egymást! Itt fogok tanítani!
- Majd mi is megtanítunk valamire! Arra, hogy ilyenkor ne csavarogj erre! – kiáltott újra rám.
A kiáltásával egy időben elindított egy parasztlengőt a jobb kezével. Soha nem szerettem az erőszakot, de az iskolában testinevelés órákon gyakoroltuk a küzdelmet, meg a délutánokon is gyakran összekaptunk. Olyan ügyesen küzdöttem mindig, hogy a Pataki gyerekek előtt is tiszteletet vívtam ki és leszoktak a piszkálásomról. Készültem a támadásukra, így könnyen kitértem az ütése elől. Azonnal indítottam egy egyenest válaszképpen, ő erre nem számított, a telitalálatom után kiterült, mint a gyalogbéka a kocsikereke alatt. Az első ütés lehetett a jeladás, mert a másik két ember is rám rontott. Az egyik rosszul számította ki a távolságot és a lábammal gyomorszájon tudtam rúgni. Ő összegörnyedve próbálta összeszednie magát. A harmadik erre óvatos lett, és egy jó nagyot hátralépett. Nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon. Néha rám, néha a kiütött társaira nézett.
- Hidd el, hogy összetévesztettetek valakivel! Én nem akarok semmi rosszat csinálni!
Ekkor nyílt az iskola épületének az ajtaja.
- Kik kiabálnak itt? Mit akartok ilyen késő este?
- Mester uram! Tiszai Péter vagyok az új segédtanító! Találkoztam néhány falusival és megálltam velük beszélgetni.
Lassan a másik kettő is összeszedte magát. Dicséretükre legyen mondva nem szaladtak el és nem szépítették a valóságot. Elmondták, hogy azt hitték az ő területükön koslatok lányok után és ők ezt nem tűrhették. Amikor számukra is kiderült az igazság, majdnem barátságban váltunk el.
- Hát tanító úr kemény ökle van az biztos! Engem így még senki se vitt a földre. Mondom is az öcséimnek, hogy húzzák meg magukat az iskolába, mert ha magától kapnak egy pofont, azt sokáig megérzik – a kezdethez képest ilyen dicsérettel vált el tőlem a főkolompos.
Engem már csak egy dolog érdekelt, egy ágy, ahol sokáig alhatok."
http://koborlodeak.blogspot.hu

 

 

Bakos László: Szellemlovasok kaptárkövei! 

  "Bojtha vezér elgyengülten feküdt a fűben és hallgatta a csata távolodó zaját. Testőrei utat nyitottak az érkező gyógyító embernek. Ő hosszan vizsgálta a csatában szerzett sebesüléseit, majd reménytelenül feltekintett a csillagokra.

Hirtelen megjelent a nemzettség táltosa Gara.

-         Átok rátok vitézek, hagytátok vezérünket levágni!

-         Ne bántsd őket Gara. A hatalmas túlerő szétszakította rendünket. Vitézül küzdöttek, de többségük elesett, ez a néhány, pedig súlyos sebekkel is védett.

-         Avar testvéreink miért nem segítettek?

-         Elkéstek.

  Az Úr 756 évében történt, amikor az Avarokkal érkezett Ugor törzs Bojtha nemzetsége súlyos csatát vívott a nehéz lovassággal fosztogató frankok ellen a Fertő-tó mellett. A térítő Bizánci papok aggodalommal írták, hogy az avar lovasok komoly fenyegetést jelentenek továbbra is a birodalomra. Úgy elsodorták a frank lovasokat, mint az ősszel kódorgó falevelet az első szél.

  A csatából lassan szivárogtak vissza a nemzetség katonái. A nagycsaládok fejei odatelepedtek a vezér mellé.

      -  Tudom, hogy meghalok. Láttam Zólyom arcán, hogy nem tud segíteni. Nem baj, jó lesz ez így. A Világügyelő már régen vár odafent.

A nemzetségnek viszont élnie kell. Elszakadtunk testvéreinktől, de érzem, hogy ők is jönni fognak és itt találnak új hazát.

   -  Bakos apó! Vezesd vissza harcosainkat szállásterületünkre. Ne enged új harcba nemzetségünket. Erőt kell gyűjteni, gyarapodni és szaporodni, hogy legyen, aki megvárja testvéreinket.

  Bojtha hosszan nézte a csillagokat. Arra gondolt, hogy az elesett vitézek már ott vágtatnak paripáikon az Öregisten örömére.

-         Apó égessétek el testemet, és hamvaimat helyezzétek el a Pilis hegy oldalában. Onnét lenézve láthatom a véreimet.

-         Ígérem, hogy megtesszük. Vigyázni fogok nemzetségünkre is, míg újra nem egyesülünk itt a hegyektől védett uruszágban.

-         Mint a szellemlovasok, én is úgy fogok vágtatni az égen testvéreim között. – sóhajtott fel utoljára vitézei között.

-         Meghalt a vezérünk! Gyászoljátok!"

http://koborlodeak.blogspot.hu/2014/06/szellemlovasok-kaptarkovei.html

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 3
Heti: 21
Havi: 125
Össz.: 5 546
Oldal: Ajánló!
Bakos László - © 2008 - 2018 - bakoslaszlo.hupont.hu